Karen Wells, District Nurse Team Leader – Plas-y-Bryn, North Wales, UK
BEVEZETÉS
A mézet évszázadok óta alkalmazzák a sebkezelésben. Napjainkban már orvosi minőségű méz (Medihoney®) is rendelkezésre áll a klinikusok számára, mely sterilizált, és kimutathatóan következetes antibakteriális tulajdonságokkal rendelkezik (Blair, 2000). Az alábbiakban egy érdekes esetet mutatunk be, melyben egy szokatlan seb esetében a Medihoney® jelentette a megoldás kulcsát.
Sam 41 éves és saját elmondása szerint egész életében „makkegészséges” volt, eltekintve néhány gyerekkori betegségtől. Úgy gondolja, hogy a történet kezdete 2006-ra tehető, mikor egy bealgásodott és döglött koi pontyokkal teli kerti dísztavat takarított ki. Takarítás közben az egyik koi megkarcolta a kezét a hüvelykujja mellett. 10-14 nappal később vörös dudorok jelentek meg a jobb karján, melyek utóbb nyílt sebekké alakultak. Orvosai tanácstalanok voltak a helyzettel kapcsolatban. Állapota gyorsan romlott; hamarosan mindkét karja és lába feketedni és nekrotizálni kezdett. Meglehetősen rossz állapotban került a liverpooli School of Tropical Medicine-be, ahol hosszú időn át kezelték. Felmerült a végtagok amputálásának lehetősége is.
Szerencséjére ekkor került oda egy új-zélandi orvos gyakorlatra. Állapotát Mycobacterium marinum által okozott fertőzésként diagnosztizálták, melyet fertőzött halak hordoznak. A baktérium halakban tuberkulózist, emberekben nekrotikus sebeket okoz. Sam intravénás Doxycyclint kapott, ám kiderült, hogy allergiás erre a hatóanyagra, így a terápiát gyorsan le kellett állítani. A sebeket ezután következetlenül kezelték, a nekrotikus szöveteken sebészi debridementet végeztek, majd a pácienst otthonába bocsátották.
Számos helyi bőrgyógyász próbálkozott különböző kötszerek alkalmazásával. Minden héten újabb diagnózissal álltak elő, pl. a pyoderma gangrenosum gyanúja is felmerült, így Prednisolon és Neoral (cyclosporin) kezelést kezdtek.
A sebkezelés ezúttal következetes volt, de a sebágyat magát továbbra sem kezelték: több réteg kötszert és vattát ragtapasszal rögzítettek. A sebekből kellemetlen szag áradt. A betegnél ekkor egy ritka hematológiai daganat, hajas sejtes leukémia alakult ki, mely a páciens lépét is érintette. Minden más esetben ez lépeltávolítást jelentett volna, mivel azonban Sam bőre a legkisebb sérülésre is elfeketedéssel és nekrózissal reagált, a műtét az ő esetében nem kerülhetett szóba.
2014 januárjában Sam nagyon rossz állapotban volt, ekkor mutatták be egy venezuelai orvosnak. Az orvos átnézte a teljes kórtörténetet, a beteg étrendjét és a korábbi sebkezelési eljárásokat. Az orvos korábban már használta a Derma Sciences termékeit, és Samnek is ezt javasolta. Sam az interneten megtalálta a Derma Sciences egyesült királysági irodáját, és azt is, hogy számára melyik lenne a legalkalmasabb kötszer. Kérésére háziorvosa ezt a kötszert kezdte el alkalmazni, a beteg egy héten kétszer járt kötéscserére.
A Medihoney® kezelés kezdetekor Sam bal lábán egy bűzös, sok elhalt szövetet tartalmazó 14×4 cm nagyságú, ovális seb volt látható.
MÓDSZEREK
Kezdetben a seb váladékozása miatt Medihoney® Apinate™ kötszert alkalmaztak, melyet később Medihoney® HCS-re cseréltek. Mindkét érintett területen heti 2 alkalommal ezt a kezelést alkalmazták, a seb környéki területeket pedig Medihoney® Barrier krémmel kenték.
EREDMÉNYEK
A seb mérete csökkenni kezdett és a gyógyulás jeleit mutatta. A beteg első megjelenésekor a seb 100%-ban nekrotikus volt. 2014. június 2-án mérete 70×70 mm, 10% lepedékes, 70% sarjadzó, 20% hámosodó. A javulás rendkívül látványos volt: 2014. augusztus 26-án mérete 9x8mm, 100% sarjadzó. Korábban a beteg bőre bármilyen kis traumára nekrotikus területek kialakulásával válaszolt, míg jelenleg Medihoney® Barrier krém alkalmazásával ezt is meg tudja előzni, ha az ütést követően bekeni az érintett területet.
MEGBESZÉLÉS ÉS KÖVETKEZTETÉSEK
Sam elmondása szerint a Medihoney® megváltoztatta az életét, mely korábban „halszagú és gyötrelmes” volt, míg mára majdnem teljesen meggyógyult. Rejtélyes, megmagyarázhatatlan helyzetekkel küzdő betegek sokszor maguknak keresnek megoldást problémáikra. Bár a sebek pontos oka és természete jelen esetben nem volt meghatározható, a Medihoney® biztonságosnak és megnyugtatónak bizonyult.

2014.01.24.

2014.04.04.

2014.05.03.

2014.06.03.
Hivatkozások:
Blair S. Honey and drug resistant pathogens. Proceedings of Joint Scientific Meeting of The Australian Society for Microbiology, July 2000, Cairns, Australia, Conference paper.
A posztert először a Wounds UK konferencián mutatták be Harrogate-ben 2014-ben.